Meddig, és mennyire – helyzetjelentés a ló túloldaláról
Nemrégiben jött ki egy több nemzetközi díjjal is elismert magyar film, a címe: Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre. Erről jutott eszembe, hogy a világ mintha épp meghatározatlan idejű különlétre készülne fel az utóbbi időben. Talán emlékszünk, milyen lelkesek voltak a munkavállalók, hogy végre olyan helyek és vezetők is engedélyt adtak, vagy tették kötelezővé a home office-t, ahol korábban ez fel sem vetődött. A félelem a friss járványtól (főleg, hogy akkor még jól megúsztuk) szinte elmosódott a hirtelen jött szabadság mámorában. Mindenki tréningruhás „munkahelyi” fotókat posztolt, elégedetten mosolyogva.
Aztán mára mintha minden átfordulna. Mértékadó, friss kutatások szerint az emberek depressziósak és idegesek lettek egy idő után a távmunkától. Kiderült, hogy a munka és a magánélet egyensúlyában nem a magánéleten, hanem az egyensúlyon van a hangsúly. Hogy mindaz, amit alig vártunk munka után, a gyerekek társasága, az együttlét a párunkkal, bizony, túladagolható. Egy avítt metaforával újra rájöttünk, hogy a gyertya csak akkor hangulatos, ha van választás gyertya és villany között, hogy korlát nélkül a szabadság értelmezhetetlen és hogy tényleg mindig az kéne, ami nincs. Sokan visszamennének az irodába, hogy újra vágyni tudjanak az otthonukra, amitől mára becsavarodnak és kezdik börtönnek érezni. Főleg, hogy a helyzetet most kijárási tilalom is súlyosbítja; még egy sört is csak otthon lehet meginni, szigorúan haverok nélkül. A megoldás, mint mindig, az arany középút iroda és távmunka, közös ebéd és hónapokig nem találkozás között. Ezt a középutat azonban nehéz beállítani úgy, hogy a rendszer tekintetbe vegye a munkaköröket, a vállalati folyamatokat, az egészségügyi szabályokat és minden szereplő érdekeit. Csak úgy mondjuk, hogy van rá kidolgozott eljárásunk.